Ugrás a fő tartalomra

Kékszalag főpróba Gyenesen

 Július 9-én rendezte meg a 20 éves jubileumát ünneplő Gyenesi Vitorlás Egyesület a nyugati medence 5 állomásából álló West Open Trophy első futamát, mely erős szélben zajlott.

Balatonmáriáról 5 hajóval vettünk részt. A Seherezádé Dr. Rahóty Pál kormányzásával, a Gobárka Pintér Csaba kormányzásával, a Nimfa Joó Tamás kapitánnyal, a Kiwi Bíró Károly kapitánnyal és a ViNo-Bá Xyston jómagam vezényletével. Erős kreuzban kellett felkapaszkodnunk a gyenesi kikötőbe, de legalább kicsit belerázódtunk az erősszeles időjárási körülményekbe.

11:30-kor megérkeztünk, beneveztünk és 12 óra után pár perccel megvolt a kormányosi értekezlet is. Elindultunk a hajókhoz, utolsó simítások és kifutás a kikötőből. A szél nem csendesedett. Mi fockal és teljes nagyvitorlával terveztük végigcsinálni a versenyt, mivel 3-an voltunk a fedélzeten ezért úgy döntöttünk ekkora szélben nem húzunk spit. Egy kisebb reachert felszereltünk, tessék lássék, hogy jó lesz az majd a raumos szakaszokra. Háromszög alakú pályát kellett futnunk, 2 kört illetve a végén még egy fél kör volt hátszélben majd vissza kreuz. Kreuz szakasszal kezdtük a futamot, ami miatt aggódtam, mert a rajt és a bója között alig 150-200 méter volt, ami idő alatt a 44 hajóból álló mezőny nem tudott szétoszlani. Mi középen indultunk, de nagyon tartottam attól, mi lesz majd a bójánál, végül is emiatt kár volt aggódnom, mert a rajtunk jól sikerült így a bójára a tömeg előtt a 6-ik helyen érkeztünk meg, volt elég helyünk a fordulásra.


Megejtettük raum-ba a hajót és robogtunk a 2-es számú bója felé, kinyitottuk a reachert, ami szépen dolgozott. Már készültünk a bója fordulóra amikor kaptunk egy akkora pöfföt, amit nem tudtam kivédeni, igaz ez azért is volt mert törekedtem már a bója fölé menni és ha megejtem, akkor nem tudtuk volna venni. Ennek az eredménye viszont az lett, hogy a hajó lefeküdt, beömlött pár száz liter víz a cockpitbe, ahol térdig álltunk a vízben. Különösebben nem aggódtam mert két hatalmas vízlefolyó nyílás van, ami 2-3 perc alatt le is rántotta a vizet. A nagyobb gond az volt, hogy a lúvolás miatt szembe fordultunk a mezőnnyel és a vízzel teli hajónak nehezen tudtam sebességet adni. Így 4-5 hajó megelőzött. A reachert gyorsan betekertük a fock-ot ki. Sikerült annyi lendületet szerezni, hogy ismét ráfordultunk a bójára és robogtunk lefelé, közben a reachert kibontotta a szél és égtelenül csapkodta. Csabi és Szabi ketten betekerték ismét és leengedtük. Láttuk, hogy sajnos elég nagy részen szakadás volt rajta, na ezt ma már nem használjuk! Megyünk fock-al tovább! Bóját vettük és elindultunk a következő raumos szakaszra. 6-7 csomóval tudtunk menni ezzel a vitorlaszettel, de az előző kaland után most nem vágytunk újabb kihívásra és ez is elegendő volt, hogy szépen lassan egyesével elkezdtük utolérni az előttünk levő hajókat. Megfogtuk a Kiwit, majd Bogyót a dragonnal és még néhány hajót. Közben kerülgettük az optimisteket. Jött a hosszabb kreuz szakasz. Nagyon élesen tudtunk menni, néha lobogtatni kellett a 25 csomó fölé erősödő lökésekben, de jöttünk fel a mezőny elejére. A második kör elején lehagytuk az addig második helyen vitorlázó Ventus Et Amores-t és üldöztük tovább az előttünk levő egyetlen egységet. A második kör végén megfogtuk a Lindesnes cirkálót is, akik nagyon szépen mentek, de élességben és sebességben is jobbak voltunk. A hátszél szakasznál csak arra figyeltem ne legyen spontán halzolás, inkább 150-160 fokra mentem és kettőt halzoltunk. Következett az utolsó bója forduló, amit szépen meg is csináltunk és ismét kreuzban mentünk most már a cél felé. Nagyon észnél kellett lenni mert a szél akár 10 fokot is legyezett. Robogtunk Keszthely felé.

Az előző körből ott cirkáló hajók szögét elemezve mentem egészen addig, hogy rá tudjak fordulni a célra. Robogtunk is a cél felé kicsit préselnem kellett, aztán hirtelen lepörgött a szél, na mondom nem baj, legfeljebb fordulunk még egyet, de amilyen gyorsan lepörgött olyan gyorsan vissza. Egytestűként elsőnek érve a célba, kicsit több mint egy óra alatt futottuk meg a pályát. Karesz a Kiwivel pár perc hátránnyal jött be, ami igen szép teljesítmény, hát igen, az is egy kis cirkáló, ami szereti a szelet, az meg most volt bőven. A futam után Karesszal megbeszéltük, hogy mindketten fürödtünk egyet a cockpitben, mert nekik is néha állt a víz, mindkettőnk hajója alacsony építésű keskeny hajó, így azért ez nem ördögtől való dolog.

A máriai klub minden egysége teljesítette a távot és három kupát hozhattunk haza a Nyugat Balatoni Trophy versenysorozat első állomásáról.

Bíró Károly, Bárczi Tamás Kiwi YSIII/2 Első helyezés,

Joó Tamás, Vászon Sándor YSIII/1 harmadik helyezés

Fazekas János, Horváth Csaba, Szalai Szabolcs YSI/1 első helyezés

Gratulálunk minden résztvevőnek és köszönjük a szíves vendéglátást! Találkozunk a következő helyszínen július 23-án Keszthelyen a Break Kupán!

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

23. Rizling Kupa – amikor négy kéz éppen elég!

Régóta szerettem volna kipróbálni, mit tudunk Horváth Csaba barátommal kihozni ketten a hajóból, és most adódott alkalom erre a 23. Rizling Kupán, amit Ábrahámhegyen rendeztek a Nyugat Balatoni Regatták sorozat 4. állomásaként. A Kupa jóval régebben indult, mint a sorozat, így sok visszajáró vitorlázó volt már erre a versenyre. Én még nem voltam Ábrahámon és őszintén a Balatonnak ezt a részét kevésbé ismerem, bár nincs tőlünk messze, de annyira épp távol van, hogy ez már egy pár órás túrába nem fér bele. A 2023.07.29-én megrendezett verseny előtt sikerült jópár napot kint lennem a vizen és állítgattam a hajón. Legfőképpen a baumom és ezzel a grószom alakja nem tetszett, így a merev albámon hangoltam kicsit. Persze nagyon jól jött a vitorlázott órák száma is, ami még így is rettenetesen kevés, de több, mint amit tavasszal és nyár elején rá tudtam fordítani a vitorlázásra. Beszélve a rendezővel tudtam, hogy komoly hajók jönnek majd a versenyre, mondtam is Csaba barátomnak, hogy most le

4. Break Kupa Keszthelyen

Alig egy héttel a Kékszalag után Keszthelyen rendezték meg 2022.07.23-án a 4.Break Kupát , ami a West Open Trophy második állomása volt. Erre a versenyre összejött a család. Mindenki tud vitorlázni, így nem kellett nagyon belerázódni a dolgokba, inkább csak a szerepeket kellett leosztani. Felkapott téma most a Women on water, de nálunk a családban megszokott dolog, hogy a lányok a fedélzeten komoly feladatokat vállalnak, az igazsághoz tartozik, hogy a családban a feleségem hamarabb vitorlázott, mint én! A lánymonak meg amúgy is megvan a versenyrutinja, igaz a szárazföldön, de bezsebelt már néhány Európa és Világbajnoki címet.  Pénteken kimentünk délután kicsit gyakorolni, genakkeres menetre készültünk, mert 6-7 csomós szelet ígértek szombatra. Ezt gyakoroltuk egy rövid menetben.  Szombaton korán reggel indultunk útnak, hogy idejében odaérjünk a nevezésre és a 10 órakkor tartott kormányosi értekezletre. Minden rendben is ment, a pálya egy egyszerű up and down pálya volt. A kikötőből kim