Ugrás a fő tartalomra

Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: augusztus, 2020

28-ik Fenyves Kupa

   A Balatonfenyvesi Túravitorlás SE hagyományosan a nyár utolsó hétvégéjén rendezi meg a Fenyves Kupát. Egy héttel a keszthelyi István a Király kupa után, szombat reggel ismét úton voltunk ViNo-Bá 3.0 FPC-mel, csak most kelet felé. Kövér Janó barátom jött ezúttal mancsaftkodni. Előtte nap felszereltük a verseny vitorlát és kimentünk kicsit gyakorolni. Ugyan alap vitorlázattal mentünk csak, de legalább összeszoktunk. Viszonylag korán, 9 óra körül megérkeztünk a fenyvesi kikötő elé, ráadásul a 10 órás rajtot 30 perccel halasztották, így bőven volt idő felmérni a rajtvonalat és a versenytársakat. Jó 9 csomós DNY-i szél fújt és hátszeles rajtra lehetett számítani. 42 hajó indult a versenyen, ennek megfelelően nagyon oda kellett figyelni a rajt eljárásnál, mert a rajtvonal hossza elég rövid volt. A hátszeles rajt eleve elég ritka, így nem is nagyon van az ember „kezében”, külön nehézsége, hogy nem nagyon van lehetőség lassítani vagy megállni, ha az ember már elindult a rajtvonal felé,

István a Király kupa Kékszalag széllel Keszthelyen

A Keszthelyi Túravitorlás klub hagyományosan augusztus 20-n megrendezett István a király kupán vettünk részt a hosszú hétvégén Kovács Zoli zenész barátommal. Idén már voltam egy keszthelyi versenyen ahol az 5-ik helyet sikerült megszerezni, akkor láttam, hogy van jópár erős hajó a YS2-ben itt. 15.00-ra tűzték ki a rajt idejét az előrejelzés nem ígért sok szelet. A jelentés alapján hátszeles rajt ígérkezett, de odaérve a teljes szélcsend és egy gyenge DNY-i között változott a szél. Így aztán a reacherrel tudtunk rajtolni. 14.50-re értünk a célterületre, így sok időm nem volt felmérni hol is lenne jó a rajt, így gyorsan körbe nézve kerestem egy üres helyet, ami a keleti rajthajónál volt. A rajtunk meredekre sikerült, bár az 1 csomós szélben nem rohantunk a rajtvonal felé, de így is kicsit korán értünk oda, így le kellett ejtsek. Szerencsére a Defender mellettem szintén hasonló helyzetben volt, így ők is kicsit megejtették a hajót. Az elsők között sikerült lerajtolnunk, a mezőny többsé

52-ik Kékszalag beszámoló

 Idén a kis szél ellenére is sikerült köbeérnünk a Kékszalagon. A versenyről a beszámolómat a Porthole magazinban olvashatjátok  itt .

IX-ik Mária kupa és Folkboat találkozó

 IX. Mária Kupa augusztus első hétvégéjén Évről évre egyre több résztvevőt számlál a Balaton nyugati medencéjében a Balatonmáriafürdői Túravitorlás Sportegyesület által megrendezett Mária Kupánk. Az eredeti célunk az volt, hogy megmozgassuk a helyi sporttársakat, de az évről évre megújuló hajóállomány és az új tagok egyre nagyobb létszámban járják a környék versenyeit és az Ezüst és Kékszalagot, aminek hatására a környező kikötőkből is egyre többen jelentkeznek a versenyünkre, mint például Keszthely, Fonyód, Ábrahámhegy. Az idei versenyen 32 hajó állt rajthoz, a legnépesebb most is a YSIII-as kategória volt, de szép számmal volt most már YSII-es hajó is, valamint a YSI kategóriában is 5 hajó indult, ami nagy büszkeség, mivel ezek a hajók vagy legénységük a Kékszalagon is dobogós helyezéseket értek el. Idén vendégül láttuk a Folkboat flottát, akik az éves találkozójuk záró akkordjaként vettek részt a versenyen. A fejlődést jelzi, hogy idén 2 szponzor is ajándékokkal támogatta az esemé