Balatoni kör - Klasszikusan szólóban

Idén harmadszor vágtam neki egyedül körbehajózni a Balatont. A Folkboat osztály indította útjára ezt a tavaszi tókerülést, de a rendezvény évről évre népszerűbb lett, így idén már a Tihanyi Hajós Egylet szervezésében Klasszikus Szóló néven indították el ezt a versenyt. Sokáig kérdéses volt a COVID miatt megtartható-e az esemény, de végül is megkapták az engedélyt a rendezők. A THE méltó körülményeket biztosított mind az induláshoz, mind pedig a beérkezés után. Az eredményhirdetésnek is megadták a módját, de a legfontosabb, a kedves és segítőkész hozzáállás volt, amivel bármilyen kérdéshez, problémához hozzáálltak. Minden dicséret megilleti őket, profi munka volt!

Szokás szerint a verseny előtti napon vittem fel a hajót Máriáról, és a THE-ben éjszakáztam. A péntek reggeli 9 órás rajthoz korán keltem mert az utolsó simításokat csak reggel akartam elvégezni a hajón. A reacheremet felhúztam Horváth Csaba barátom segítségével, aki szintén indult a versenyen Arwen hajójával. 8 óra után pár perccel már csendesen zümmögő motorommal kihajóztam a rajtterületre. A motort leállítottam és kivettem a vízből. Rajtra készen voltam. Vártam a figyelmeztető jelzést. Mivel 62 hajó indult kicsit tartottam a rajttól, hogy tolakodás lesz, de (ott, ahol én rajtoltam) biztonsággal el lehetett rajtolni, azaz lehetett volna, ha nem teljes szélcsend fogad minket a rajtpisztoly ellövésekor. Néhány percbe beletelt míg jött egy kis szellő, amivel aztán végül is néhány perccel a rajtlövés után áthaladtam a rajtvonalon. A vonal nyugati oldalára pozícionáltam magam. Kis élénkülés indult meg Füred felől. A keleti oldalon pár hajó megindult, de elindultunk mi is. A szél egyre erősödött és nemsokára 9-10 csomós szélben vágtattunk az almádi pályajel felé. A mezőny kezdett széthúzódni, a gyorsabb hajók már Csopak magasságában elhúztak. Én az Indigóval együtt robogtam.

Élvezetes menet volt. A bója előtt volt egy kis küzdelem, mert ott olyan befújások voltak ahol már lobogtatnom kellett a grószt. De ezek csak pöffök voltak, így nem éreztem a reff szükségességét. A reacheremet már korábban betekertem és a szép új Quantum genuámmal repesztettem. A bója környékén már a grószomat teljesen ki kellett engedjem, különben csak fetrengett a hajó, de nem reffeltem, mert a forduló után inkább félszeles szakaszban már biztos voltam benne, hogy teljes vitorlázattal tudok majd menni. Így is lett, jól döntöttem. 11 órakor vettem az első pályajelet, megfordultam és a továbbra is élénk széllel haladtam a cső felé. Gondolkodtam, hogy menjek az északi part mellett végig vagy vágjak át a tavon. Mivel elég stabil volt a szél ezért úgy gondoltam a rövidebb úton megyek többedmagammal. Később láttam, hogy nem ez volt a jó taktika, mert akik a part mellett hajóztak hamarabb érték el e tihanyi csövet. A cső előtt elfogyott a szelünk és 15-20 hajóval együtt csiga lassúsággal értük el a révet.

Közben ismét reacherre váltottam. A komppal ezúttal szerencsém volt, mert pont elkerültük egymást. A középső medencében sem volt jobb a helyzet, az élboly az északi part felé vette az irányt. Én többedmagammal maradtam középen. A terv az volt, hogy amint lehet lemegyünk a déli oldalra, mert délutánra onnan mondták a frissülést. Már elhagytuk Szemest 1-2 csomós vánszorgással, amikor a parton kipattant zivatar hatására, egyre élénkülő szélben elkezdtük ismét a vágtatást Keszthely felé. A Zarándokkal üldöztük egymást felváltva hol ő volt elől, hol pedig én. Ez bő 1 órán keresztül tartott, de Fonyód előtt elcsendesedett az idő megint, lassan a nap is eltűnt a felhők és az északi part dombjai mögött. Elindultam Badacsony felé, döntésemet leginkább az támasztotta alá, hogy erre tudtam leginkább a következő, keszthelyi pályajel felé menni. Badacsony alatt teljesen elfogyott a szél. Várakozás, aztán egy kis szellő, majd megint várakozás. Lassan teltek a percek, közben teljesen besötétedett. A szigligeti kikötő fényei halványan pislákoltak a sötétben. Csendes andalító idő volt, nem volt túl hideg és szerencsére még az árvaszúnyogok is csak pár őrszemmel tiszteltek meg, de nem lepték el a hajót. 

Szokásos éjjeli útitársam egy denevér szegődött mellém, és többször átvert szárnycsattogásának hangjával, mert azt hittem a reacherem lobog. A szigligeti öböl közepe táján elért egy délnyugati frissülés és meglódultam. Elővettem a korábban telefonomra telepített applikációt, amibe bevittem az iránypontot, ahova mennem kell. Nagyon sötét volt és lassan megérkeztek szemből azok, akik már vették a bóját, így különösen figyelnem kellett, fáradtság nem volt rajtam. A györöki csücsköt elhagyva már láttam a halványan villogó keszthelyi pályajelet, és a mögötte álló motoros fényjátékát. Lendületesen érkeztem meg a pályajelhez, két hajóval szoros fordulóval, sajnos a sötét miatt nem láttam kik voltak. Megfordultunk és szaladtunk visszafelé. Ez egy komoly pszichológiai pont, hiszen itt már az ember ráfordul az utolsó hosszabb szakaszra. 

Hajnali fél egy éppen elmúlt, az eddigi változó, de inkább gyenge szél ellenére is úgy éreztem időben vagyok és simán bele fogok férni a szintidőbe, akkor is, ha másnap hasonlóan kis szél lesz, mint az első napon. Györöknél ismét elfogyott a szél és lassú tempóban haladtam Badacsony felé. Elérve a hegy lábát átfordultam Fonyódra, negyedszelezés kezdődött, úgy éreztem előre nem haladok semmit. A fonyódi hegy előtt kreuzolgattam, és nagy nehezen sikerült átverekednem magam a középső medencébe. Az egész nap folyamán belátható közelségben volt valamelyik versenytársam, reggelre azonban teljesen egyedül maradtam. A napfelkelte Boglár előtt ért el. A szél pont szembe fújt, így nagyon lassan haladtam előre sok fordulóval. Szemesig felküzdöttem magam, amikor ébredezett a vitorlás társadalom és kifutott pár hajó a kikötőből. Mivel unatkoztam kicsit, gondoltam megyek velük pár száz métert, de maradok délen, mert ide ígértek szelet. Talán a fáradtság, talán az, hogy kaptam egy friss É-ÉK-i szelet, amivel egész szépen tudtam haladni a cső felé - már nem tudom miért is - de tovább mentem az északi part felé. Ez hatalmas hiba volt, amit nem is tudtam már később sem korrigálni. Hamar felértem az északi partra és ismét délnek vettem az irányt. 

A tó közepén elfogyott a szél és megálltam. A déli oldalon láttam, hogy 100-200 méteres sávban lengedezett a szél. A versenytársak lassan felzárkóztak, és akiket hajnalban alig láttam magam mögött lassan elmentek a déli parton. Nagyon ideges voltam a buta hibám miatt, így aztán kapkodni kezdtem. Már-már elértem a déli partot, de annyira negatív takkot kellett húzzak, hogy inkább megfordultam, ami persze pont megint annyira volt elég, hogy kifutottam a szélből. Megint visszafordultam. Elverekedtem magam a földvári kikötő elé amikor megint besodródtam középre, délen ismét feltűnt néhány hajó, megint elmentek, de beragadtak ők is Földvár előtt. Én folyamatosan kerestem a szelet, ami őrült módjára forgott. A következő egy órában folyamatos vitorlabehúzás (reacher betekerés) és kiengedés volt, ami teljesen kimerített. Úgy éreztem soha nem érem el a csövet. Lenyugtattam magam, hogy valami úgyis jön majd, a többiekkel meg már úgysem tudok mit kezdeni, mert ők megint megkaptak egy déli szellőt. 

Két Európa 30-as, két Dragon és én végül is szinte egyszerre mentünk át a csövön és egy nagyon gyenge negyed szélben elkezdtünk a célvonal felé kreuzolni. A befutó sima volt. Végül is 4-ik helyen futottam be a YSII-ben, előttem 2 perccel - ami kb. 10 métert jelentett - futott be a Nemecsek nevű Dragon így leszorítva engem a dobogóról. 28 óra 32 perc alatt kerültem meg a tavat, a tavalyi időm duplája, de idén is megcsináltam. Technikai problémám az úton nem adódott, leszámítva a széljelző műszerem hibás működését, de ez már a verseny előtt sem működött, így nem volt nagy meglepetés. Az első nap nagyon élvezetes vitorlázás volt, de a másnap elkövetett hibám elszomorított és a végén a forgolódó szél teljesen kimerített. Kellett 2 nap, hogy értékelni tudjam a teljesítményem, mert nagyon rutinos versenyzők között és nagyon jó hajókkal versenyezve értem el ezt az eredményt alig 1,5 hónappal az után, hogy a COVID két hétre teljesen leterített. Hihetetlen az emberi szervezet és akarat, hogy a verseny előtti hetekben még alig volt jártányi erőm, de a kihívásra válaszolva „hirtelen” rendbejöttem. Végül is abszolút 26-ik helyen sikerült célba érnem, amire azt gondolom méltán vagyok büszke! Köszönöm családomnak a támogatást, barátaimnak a bíztatást, klubtársaimnak a Balatonmárafürdő Túravitorlás Sportegyesület tagjainak pedig a segítséget az indulásnál és a hazaúton Bíró Karesznak, hogy hazakormányozta ViNo-Bá 3.0-t!

Gratulálok minden célba érkezőnek, ez nagy kihívás volt! Eredmények ITT