Ugrás a fő tartalomra

Néhány éve kezdtem a vitorlás versenyzést és úgy gondoltam megosztom verseny élményeimet. A Porhole magazin rendszeresen lehozza írásaimat, most úgy döntöttem saját blogot nyitok és itt (is) publikálom őket. A tavalyi évben a legolvasottabb Porthole cikk az Ezüst szalag beszámolóm lett, amire nagyon büszke vagyok. Jó szórakozást a beszámolóimhoz!



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

Rock’n Roll esőben és pöffökben – Fenyvesen csak a hátunkat látták

Fenyvesi Yacht Club – Nyugat-Balatoni Regatta első forduló 5 és 25 csomó közötti szelet ígértek a hétvégére – már ez is elég volt ahhoz, hogy tudjuk: nem lesz egyszerű futam.  Mancsaftjaimmal Horváth Csabával - aki szinte állandó tag, Kövér Janóval - akivel Fenyvesen már az FPC-vel nagyon szép eredményeket értünk el, valamint Galácz Bencével - aki új csapattag volt, szintén a klubunk (a Balatonmáriai Túravitorlás Egyesület) tagja, készültünk, hogy a ViNo-bá Xyston fedélzetén éles csatát vívjunk a többi hajóssal. Bence még nem ment ezzel a hajóval, így bár rutinos vitorlázó, amikor felszereltük a hajót, gyorsan átbeszéltük vele a kötélzetet és a specialitásokat.  A korábbi napokban nagyon változó előrejelzéseket kaptunk: 5 csomótól egészen 25 csomóig minden szerepelt. Ezért úgy döntöttem, hogy majd reggel, a hajónál megnézzük az aktuális időjárást, és abból vonjuk le a következtetéseket.   Elég erősen fújt, így fockot szereltünk, de azért a reachert is előkészítettü...

Fél nap alatt a Balaton körül 11:21:04 - 57. Kékszalag

Felkelek (07.13), kimegyek a nappaliba, kicsit aggódom, vajon tényleg ott az érem? Megnyugszom, ott van ahol letettem, akkor mégsem álmodtam az egészet. Aztán lassan érezni kezdem a lábamon a zöld folt lüktetését meglátom a kezemen a horzsolásokat, akkor már biztos vagyok benne, hogy nem csak álmomban robogtunk körbe a Balatonon és álltunk dobogón Balatonfüreden a vitorlázás ünnepén az 57. Kékszalag díjkiosztóján 2025.07.12-én. Szerdán (07.09) kora tavaszi időjárás, 16 fok 25 csomós alapszél, csöpögő eső. Mit keresünk mi itt a Balaton közepén? -tettem fel magamnak a kérdést Badacsonyhoz közeledve a Tihanyi Hajós Egylet felé tartó utunkon, majd mindezt hangosan is megfogalmazva válasz formájában: Srácok, mi nem vagyunk normálisak, hogy ebben az időben vitorlázunk! Persze ez csak elméleti okoskodás, hiszen a Kékszalagra megyünk... Végigrohantunk Balatonmáriafürdőtől Tihanyig 3 óra alatt reffelve. Nem rossz - gondoltam magamban, de holnap biztos nem lesz ekkora szerencsénk, hiába is jel...

Kis szél hatalmas csata - 14. Mária Kupa

 A 14. Mária Kupa eredetileg augusztus 9-én került volna megrendezésre, de a Balaton-átúszás többszöri halasztása után az a rendezvény is erre a napra került, ezért a versenyt áttettük augusztus 10-re, hogy az átúszás biztosításában résztvevő hajók is versenyezhessenek. A verseny előtti délutántól este 11-ig megtartottuk a szokásos zsíroskenyér-marhapörkölt zenés, táncos, beszélgetős partyt, majd mindenki nyugovóra tért. A Mária Kupára mancsaftjaim saját hajójukkal jönnek, így ezt családi csapattal futjuk mindig. Mivel a gyerekek már saját útjukat járják, így ritkán jönnek, most sem tudták erősíteni a családi csapatot, így az volt a terv, hogy 4 kezesben Vikivel hozzuk le a versenyt. Szerencsére Kövér Janó barátom előző nap mondta, hogy ő nem indul a hajójával, így nem volt kérdés, hogy meghívjam a ViNo-Bá Xyston-ra. Az előző hajómmal Janóval már futottunk nagyon jó versenyeket. Fenyvesen egymás után két YS abszolút kupát és YSII első helyezést hoztunk el. Azok a versenyek is borza...